
Rossmanó Babaprogram
A várandósságtól a baba 3 éves koráig.A HOZZÁTÁPLÁLÁS LEGFŐBB KIHÍVÁSAI
Szerencsére egyre több szülő fordít figyelmet gyermeke tudatos, egészséges táplálására az első 1000 napban. Ez azt jelenti, hogy a kismamák már a fogantatás pillanatától kezdve odafigyelnek arra, mi kerül a tányérjukra, hiszen már magzati korban is nagyban hozzájárulhatnak a baba későbbi egészségéhez, akárcsak a szoptatás, majd a hozzátáplálás időszakában.
A terhesség és a szoptatás időszakában még az anya táplálkozásán van a hangsúly: fontos, hogy kellőképpen változatosan és vitamindúsan étkezzen. A helyzet akkor válik kicsit bonyolultabbá, amikor már a baba is elkezd ismerkedni az ételekkel, hiszen így azok már közvetlenül jutnak be a szervezetébe.
Természetesen a szülők igyekeznek odafigyelni arra, hogy a lehető legegészségesebben táplálják a gyermeküket, azonban ez nem könnyű. Nagyon sok olyan étel van ugyanis, ami látszólag egészséges, gyerekeknek való, valójában azonban fölöslegesen sok cukrot tartalmaz, ami nem éppen ideális egy kisgyermek, legfőképp egy baba számára.
Mi a gond a túlzott hozzáadott cukorral a kisgyermekek étrendjében?
A sok hozzáadott (finomított) cukor nagymértékben felelős lehet a gyermekkori elhízásért, ami a felnőttkori elhízás, túlsúly melegágya. Ez számos egyéb problémát hoz magával: ízületi fájdalmakat, valamint szív- és érrendszeri panaszokat, valamint a túlzott mértékű gyermekkori cukorfogyasztás által megnő az esély a 2-es típusú diabétesz kialakulására, tehát krónikus betegséget is okozhat.
Magyarországon mindennek ellenére jellemző, hogy túl sok cukrot kapnak a gyerekek: az 1-3 éves korosztály az ajánlott napi 12 gramm, amit akár 2 teáskanál instant kakaóval is könnyűszerrel túlléphetünk.
Mire figyeljünk?
Szülőként érdemes minden termék címkéjét alaposan átböngészni, amiből adni szeretnénk a gyermekünknek, így nem fordulhat elő, hogy tudtunkon kívül túl sok hozzáadott cukorhoz jut. Vannak nagyon jó, egészséges alternatívák, igyekezzünk inkább ezeket megtalálni, hogy gyermekünk hosszútávon is egészséges maradhasson!
További tejpépekről szóló cikkek
- MIVEL ITASSUK KISBABÁNKAT A NYÁRI MELEGBEN
Almát, őszibarackot és meggyet már a hozzátáplálás kezdetétől, 6 hónapos kortól adhatunk, de később fokozatosan bevezethetjük a görögdinnyét, sárgadinnyét és a szilvát, 1 éves kor felett pedig a sárgabarackot, a cseresznyét és a grapefruitot is. A folyadékpótlást is érdemes ezeknek a gyümölcsöknek a levével kezdeni, de a kész innivalót semmiképpen se édesítsük cukorral! A szilárd ételek bevezetését követően ásványvízzel, valamint házi készítésű, koffein- és cukormentes gyümölcsteával is pótolhatjuk a folyadékszükségletet.
Fontos, hogy a hozzátáplálás során kerüljük a cukros üdítőket, mert nem csak a fogakat teszik tönkre, de hosszútávon elhízáshoz vezethetnek, ami a 2-es típusú cukorbetegség előszobája. Sajnos Magyarországon a szülők többsége még nem elég körültekintő: 1 éves kor felett minden ötödik baba kap napi rendszerességgel cukrozott teát, vagy szörpöt.* Pedig a fogantatástól számított első 1000 nap során, megfelelő táplálással olyan későbbi megbetegedések is elkerülhetőek, mint a ma már népbetegségnek számító cukorbetegség, elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.
Ha szeretnél többet tudni erről az izgalmas időszakról, akkor látogass el az Első 1000 Nap Program oldalára: Első 1000 nap - Első 1000 nap (elso1000nap.hu)
*0-3 éves csecsemők, kisdedek és a szoptatós anyukák táplálkozási felmérése, MDOSZ - TNS-Hoffmann - Nutrikomp, 2015